MI KÖZE A BOLDOGSÁGNAK A SZÜKSÉGLETEKHEZ ÉS A MOTIVÁCIÓHOZ?

Maslow a sokak által ismert hierarchia-elméletében az emberi szükségleteket egyfajta rangsorba (piramis-alakba) rendezte. A piramist végignézve láthatjuk, hogy a legalján az eléggé konkrétan megragadható fiziológiai szükségletek helyezkednek el (pl. evés, ivás, alvás), ezt követi a biztonságérzet és a szociális szükségletek (nem véletlen, hogy a börtönökben a legnagyobb büntetés a magánzárka), a tetején pedig már olyan elvontabb, inkább spirituálisnak tűnő szükségleteket találunk, mint a kreativitás vagy az önmegvalósítás.

Az önmegvalósító emberek Maslow elméletében inkább képesek az önelfogadásra és mások elfogadására, tartósabb és mélyebb emberi kapcsolatokat alalítanak ki. Ebben érzelmi gazdagságuk, humorérzékük és kreativitásuk is segíti őket. Ezek a tulajdonságok mind az érzelmi intelligencia összetevői. Tehát minél magasabb valakinek az érzelmi intelligenciája, annál inkább képes az önmegvalósításra.

Ha ez ilyen egyszerű, miért képesek olyan kevesen megélni az önmegvalósítást?

Miért nem lesz mindenkiből „önmegvalósító ember”?

Miért nem boldog mindenki?

Talán azért, mert nem tudják, mire van szükségük a boldogsághoz vagy ha tudják is, nincsenek birtokában az eszközöknek, hogy elérjék.

Regisztrálok szülői kihívásra!

Maslow szerint a szükségletek kielégítése egyfajta sorrendet képvisel, vagyis először mindig a hierarchia alján lévő alapszükségleteket igyekszünk kielégíteni. Tehát a viselkedés hajtóereje, az emberi motiváció alapja mindig valamilyen hiány, és ameddig az egyes szinteken hiányt tapasztalunk, nem tudunk tovább haladni, a magasabban lévő szintekre fókuszálni. Ebben az elméleti keretben, a szükségletek képzeletbeli piramisában, minél magasabb szinten helyezkedik el valaki, azaz minél inkább törekszik a kiteljesedésre, annál nagyobb az esélye a boldogságra.

Sajnos agyunk nem működik ilyen takarékosan és jól szervezetten. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy még az alapvető szükségletek tekintetében sem kijelenthető, hogy kielégítésük mindenáron (a saját érdekünkben való) cselekvésre sarkall. Vannak, akik éhesen is egy nélkülözőnek vásárolnak élelmiszert, mások pedig fáradtan is munkába indulnak annak ellenére, hogy napok óta nem aludták ki magukat.

Külső és belső motiváció

Motivációnkat a cselekvésre számos más tényező is befolyásolja. Külső tényezőknek tartjuk például a pénzt vagy a mások véleményének, elvárásainak való megfelelést, a különböző társadalmi és morális szabályok betartását. A külső motivációk alapvetően más emberektől eredeztethetők, nem belőlünk származnak.

Az agyműködés kutatásának kicsivel későbbi eredményei újabb részleteket szolgáltattak a motiváció természetéről, és tovább árnyalták Maslow hierarchia-elméletét. Különböző kísérletekkel a kutatók azt vizsgálták, hogy milyen tényezők játszanak szerepet olyankor, amikor a külső motivációt kivesszük az egyenletből. Az eredmények azt mutatták, hogy a külső mellett létezik egy ún. belső motiváció is. Belső motivációról akkor beszélhetünk, ha saját vágyaink és elképzeléseink adják cselekvésünk hajtóerejét.

1977-ben Lepper, Greene és Nisbet a belső motivációval kapcsolatban már felhívta a figyelmet az ún. túligazolási hatásra is. Ezek a kutatók mindenféle rajzeszközöket adtak kicsi gyerekeknek, és néhányuknak azt ígérték, jutalmat kapnak az eszközök használatáért, míg másokat csak hagytak szabadon tevékenykedni, mindenféle irányítás nélkül. A kísérletnek végül az lett az eredménye, hogy azok a gyerekek használták lelkesebben a készleteket, akik semmilyen jutalmat nem kaptak érte. Eszerint a megfigyelés szerint tehát, ha saját magunk kapcsolunk valamilyen pozitív eredményt a tevékenységeinkhez, akkor mindenféle külső megerősítés nélkül is motiváltabbá válunk.

Tíz évvel később, 1988-ban pedig Ryan és Deci írta le az ún. öndeterminációs elméletet, amelyben megfogalmazzák, hogy a motiváció az alapvető szükségletek kielégítése mellett az autonómia (a dolgok ellenőrizhetősége), a kompetencia (hogy jobbá, hatékonyabbá váljunk valamiben) és a kötődés (hogy elismerjék az erőfeszítéseinket) megszerzését célozza. Azok, akik azt érzik, hogy változtatni tudnak a helyzetükön, sokkal erősebb motivációval rendelkeznek arra, hogy meg is tegyék. A kontroll elvesztésének érzése ezzel ellentétben egészen a teljes tehetetlenség állapotáig csökkenti az optimizmust, megfosztva az egyént a cselekvőerőtől.

Az sem mindegy a motiváció szempontjából, hogy milyen képet dédelgetünk az ideális önmagunkról. Ideális énképünk olyan, amilyenné válni szeretnénk: belső pozitív motivációnk saját céljaink, elvárásaink felé irányít bennünket. Megjelenik mellette viszont az ún. elvárt énképünk, amely mindazon viselkedéseinket összesíti, amelyek elvezetnek az ideálisnak vélt énképhez. Ebben az esetben inkább külső motivációról beszélhetünk, egy olyan belső hangról, amelyik lebeszél egy következő csokiról vagy rávesz bennünket egy újabb cipő megvásárlására. A külső motiváció természetesen nem minden esetben negatív, hiszen ez lök el bennünket az edzőterembe akkor is, ha nincs kedvünk súlyok emelgetéséhez, vagy ültet le egy vizsgára tanulni akkor is, ha épp egy jó sorozat megy a tv-ben.

Nézd meg ingyenes E-bookunk!

Milyen az ideális énkép?

Akkor érezzük jól magunkat, ha ideális énképünk és az elvárt énképünk között nincs túl nagy képzeletbeli távolság. Ha a kettő túlságosan különbözik, boldogtalannak fogjuk érezni magunkat. Életünkkel akkor leszünk elégedettek, ha célkitűzéseink megfelelnek személyiségünknek, erősségeinknek és gyengeségeinknek. Önismeret nélkül folyton elérhetetlen célokat támaszthatunk magunk elé, ami állandó szorongást, elégedetlenséget és kisebbrendűségi frusztrációt okozhat. Vagy éppen ellenkezőleg, megelégedhetünk a képességeinket alulmúló célkitűzésekkel, melyek csak ideig-óráig szereznek örömet, így életünk unalomba és folytonos üresség-érzésbe (és ennek az ürességnek a valamivel való betöltési vágyába) fulladhat.

Csakis azok a személyek képesek saját elvárásaiknak és érdeklődésüknek megfelelő tevékenységeket választani, és ambícióiknak, ízlésüknek megfelelő életet élni, akik reális önismerettel rendelkeznek. A reális énkép ellenáll a társas nyomásnak, és a környezet elvárásaival akár ellentétesen is a saját választott célkitűzései, kiteljesedése és boldogsága felé kormányozza az egyént.

Indulj el az önismeret útján velünk!