MI KELL A TÚLÉLÉSHEZ?

Néhány nappal ezelőtt rendkívüli, mondhatni csodaszámba menő hír rázta meg a világot. Május elsején egy kisrepülőgép lezuhant a kolumbiai dzsungelben. Az utasok közül a balesetet csak négy gyermek élte túl, akik 13, 9, 4 évesek és egy 11 hónapos csecsemő. Velük utazott az édesanyjuk is, aki azonban a zuhanást követő negyedik napon sajnos belehalt a sérüléseibe. Ő volt az, aki arra biztatta a gyerekeit, hogy őt hátrahagyva induljanak el, és keressenek segítséget.

Akinek van kedve alaposabban utánanézni, elolvashatja, hogy egy esőerdei törzs tagjai ez a négy gyermek, akik már eleve rendelkeztek bizonyos fokú ismeretekkel a dzsungelről, az ottani élővilágról. Kicsi koruktól fogva a nagyszüleik tudatosan készítették fel őket arra, hogy a nehéz körülmények között alkalomadtán önállóan is boldoguljanak majd. A gyerekeknél nem volt mobiltelefon, tablet, semmilyen segédeszköz. Csak egymásra számíthattak.

Az, hogy a gyerekek édesanyjuk kérését teljesíteni tudták, és nélküle indultak útnak az esőerdőben, már önmagában hatalmas lelkierőt igénylő feladat. Ők azonban nem csupán ezt vitték véghez.

Életben maradtak. Mind a négyen. Negyven napig barangoltak a dzsungelben, míg végül rájuk találtak, és kórházba szállították őket. Ők már biztonságban vannak, nekünk pedig érdemes néhány gondolat erejéig eltöprengeni azon, hogy vajon milyen képességek kellenek ahhoz, hogy ilyen válságos helyzetben egy hetedikes korú kamaszlány, egy kisiskolás, és egy, a mi oktatásunk szerint középső csoportos óvodás gyerek helyt tudjon állni? Úgy, hogy valahogyan magukon kívül még a 11 hónapos csecsemőt is életben tartották.

Csodagyerekek ők talán? Nem valószínű.

Inkább valószínű, hogy rettentően féltek, sőt biztosan kétségbeestek. Az édesanyjuk elvesztése is bénító hatással lehetett rájuk, mégis összeszedték magukat valahogyan. Ebben természetesen a vészhelyzetre adott adrenalin is a segítségükre volt. Ez azonban negyven napig biztosan nem lehetett elegendő.

Mi kellett akkor a túlélésükhöz?

A tudomány számos modern lélektani magyarázatot kínál arra, hogy a bejósolhatatlan, rendkívüli eseményekkel szemben milyen személyiségvonásokra, képességekre van szükségünk. Ezeket igyekeztünk ebben a cikkben összefoglalni.

1. Lelki ellenállóképesség – küzdelem a kétségbeesés ellen. A 20. század közepétől került a pszichológiai érdeklődés középpontjába a reziliencia, azaz a személyek ellenállóképessége. A rezilienciát a lélek izomzataként képzelhetjük el: minél reziliensebb a személy, annál inkább képes az őt ért behatások után az eredeti állapotába visszaállni. Tehát tekinthetjük afféle rugalmas rendszernek, amely lehetővé teszi, hogy erőteljes, megrázó eseményekhez is adaptív módon alkalmazkodjunk.

2. Problémafókuszú megküzdési stratégia, ami azt jelenti, hogy érzelmeinket félretéve elsősorban az aktuális helyzetünk megváltoztatására igyekszünk koncentrálni. A kellemetlen, zavaró, felkavaró érzelmeinket pedig félretesszük a célunk elérése érdekében.

3. Szívósság (hardiness). Viszonylag újkeletű pszichológiai fogalom, amely az egyén stressztűrő képességét írja le. Jobban ellenállnak a betegségeknek és a stressznek azok a személyek, akik:

• szívesen és élvezettel vesznek részt a munkában,

• akik kíváncsiak, és szívesen próbálnak ki új dolgokat,

• és akik elhiszik magukról, hogy képesek irányítani az életüket. A szívós egyén azzal emelkedik ki társai közül, hogy örül az élete változásainak, azokban potenciált és döntési lehetőséget lát.

4. Koherenciaérzés. Olyan személyiségvonásunk, amely a szívóssághoz kapcsolódik. A személyek olyan tulajdonsága, hogy az őket ért életeseményeknek értelmet adnak. Ha azt hisszük, hogy a velünk történteknek van valamilyen értelme, akkor hatásunk is lehet rá, így nagyobb biztonságban érezzük magunkat.

5. Grit. Ez a fogalom még annyira új a pszichológiában, hogy nem is találtak rá igazán helytálló magyar megfelelőt, talán bátorságnak, szenvedélyes kitartásnak, és elkötelezettségnek nevezhetjük. Különböző kutatások állítják, hogy azelszántság, a rugalmasság, a szenvedély és a kitartás - talán többet számítanak a karrier és a tanulmányi siker szempontjából, mint az intellektus vagy a velünk született képességek. Elkötelezettséget vállalni valami iránt, mintha az életfeladat lenne, teljes szívvel, és a munka szeretetével. Felállni és továbbmenni, ha elesünk.

Nyilván nem úgy kell ezeknek a képességeknek a fejlesztését elképzelni, hogy áll az Amazonas partján az uitoto őslakos nagymama és nagypapa, és szívósságra meg koherenciaérzésre tanítja az unokáit.

Megnézem a díjmentes Happy Skill E-book-ot!

A 13 éves kamaszlány sokat vigyázott a testvéreire, amikor az édesanyjuk dolgozott. Valószínűleg innen tudta, hogyan kell bánni egy kisbabával. Talán ezért is fogadtak neki szót a testvérei. Mert már előfordult korábban olyan helyzet, hogy számíthattak egymásra, sőt talán csak egymásra számíthattak. Olyan helyre kellett menniük az édesanyjuk nélkül, ahol még nem jártak korábban, és talán alkalmanként vacsorát kellett főzniük, mert máskülönben nem tudtak volna mit enni. Felelősséget kellett vállalniuk egymásért.

A túlélésükben a szerencse, lehetőség és az ismereteik is számítottak, de a bátorság, elkötelezettség, szívósság nélkül ezek a körülmények nem lettek volna elegendőek.

A bátorság fejlesztése nem csak a belső erőforrásainktól függ. Külső hatások is befolyásolják, különösen szülőként tehetünk sokat azért, hogy gyermekeink kiteljesedjenek és bátrabbá váljanak. Ez nem jelenti azt, hogy tekintélyelvű, parancsoló módon kell kényszeríteni őket mindenféle feladatra, azt viszont igen, hogy elvárjuk tőlük az életkoruknak és lehetőségeiknek megfelelő viselkedést, és a kötelességeik teljesítését.

Tehát bizonyos helyzeteket kell teremtenünk szülőként ahhoz, hogy a gyerekeknek legyen lehetősége a képességeit a gyakorlatban megtapasztalni.

Nem kell bonyolult dolgokra gondolni! A kulcs: tanítsunk ismereteket és teremtsünk lehetőséget a gyakorlásra!

1. Fejlesszük tudatosan a gyerekek érzelmi intelligenciáját! Ha a kamaszok megismerik az érzelmek és a gondolatok egymásra hatását, az segíti a problémamegoldást és a megküzdést.

2. Bízzunk a gyerekekre olyan feladatokat, amelyek elvégzése tényleg fontos! Lényeges, hogy ezek ne csak amolyan "kamu"-feladatok legyenek, mint a könyvek ABC-be rendezése a polcon, "legalább addig se' fekszel a nyári szünetben" alapon… Helyette kérjük meg őket arra, hogy végezzenek el felnőttesebb dolgokat, mint a csekkek befizetése vagy a bevásárlás. Nem baj, ha ehhez ki kell menni a napra vagy sorba kell állni. Vélhetően ez meg fog történni még velük életükben.

3. Dicsérjük őket az elvégzett munka arányában! Vegyük észre, ha valamit maguktól megcsináltak, és emeljük ki!

4. A kamaszok többsége szívesen próbál ki újdonságokat, legyen az tevékenység vagy étel. Bátorítsuk őket ahelyett, hogy túlzottan aggódnánk miattuk.

5. Illúziók helyett teremtsünk reális világot a gyerekeink köré. Lehet rossz napunk, ahogy nekik is. Mutassunk példát az empátiára! A másik érzéseinek azonosítása fejleszti a helyzetfelismerést és a problémamegoldást.

6. Engedjük meg a hibázást! Az élet nem mindig igazságos, és a legnagyobb felkészülés és jóindulat mellett is érik majd kudarcok a gyermekeinket. Nem mindig érik majd el a céljaikat, vagy kapják meg, amit szeretnének, de ez nem ok arra, hogy feladják.

A bátorságra és elköteleződésre nevelő szülői magatartás az együttérzést a gyermek képességeibe vetett hittel és bizalommal kombinálja, és elvárja, hogy a gyermek kitartó legyen.

A siker kulcselemei tehát a szenvedély, a kitartás, az érdeklődés és az elköteleződés, egyfajta általános optimizmus mellett, amely reményt ad nekünk, hogy a célt el lehet érni. A bátor és szívós ember kitart a feladat mellett, nem számít, milyen nehéz lesz. Ez a "soha nem feladni" hozzáállás határozza meg, hogy ki marad versenyben, ki lesz sikeres, és „ki fogja túlélni”.

Ehhez szerencsére senkinek nem kell gyerekkorában lezuhanni repülővel a dél-amerikai dzsungelben, elég, ha tudatosan és következetesen bíznak rá feladatokat, és nem féltik túlságosan a félelemtől és a fájdalomtól és a kudarctól. Nem azért kímélik, mert szeretik, hanem azért bíznak rá felelősséget és feladatokat, mert bíznak benne.

Többet szerenék tudni a Happy Skill módszerről!